Jay Asher Tizenhárom okom volt…





Eredeti cím: Thirteen Reasons Why 
Kiadó: Könyvmolyképző 
Oldalszám: 260 
Fordító: Farkas Orsolya 
ISBN: 9789632452616



Fülszöveg:


Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t. 

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. 

Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… …és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét. 

Véleményem: 

Hannah Baker 13 okot sorol fel,hogy miért adta fel az életét.Kazettákra vette fel a mondanivalóját és elküldte azoknak az embereknek akik főképp tehetnek a tragédiáról. A tizenhárom fő közül az egyik, Clay Jensen akivel kölcsönösen tetszettek egymásnak, de semelyikük sem lép semmit. Clay főképp azért nem mert hallott egy-két olyan pletykát amiben rossz színben tüntetik fel Hannaht.

Hannah először nem is komoly okokat mond el aztán a történet folyamán egyre durvább dolgok tűnnek fel a színen.Clay végigjárja a helyeket amikben a kazettákról szó van,kezdi őt is egyre inkább megrázni az,hogy mi mindenen kellett keresztül mennie Hannahnak. Voltak nagyon jó részei a könyvnek viszont az író életében nem láthatott még depressziós lányt.Hannah inkább hisztis volt mint depressziós.Nem hiszem,hogy egy olyan lány akinek az életkedve a béka segge alatt van elmászkálna bulizni meg fiúzni.Az író kicsit utánajárhatott volna a dolgoknak.Igaz a történet jó témát dolgozott volna fel de így kicsit nyomottabb lett a történet. 

Pontszám: 
Kedvenc szereplő: nincs 
Borító: Tetszik

Stephenie Meyer New Moon – Újhold




Eredeti cím: New Moon
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 512
Fordító: Rakovszky Zsuzsa
ISBN: 9789632453576
Sorozat: Twilight Saga


Fülszöveg:

Bella mer szeretni. Az élete árán is. Edward Cullen titkokkal terhes hosszú élete során először igazán boldog végre. És ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Egyetlen ostoba pillanat végzetes következményekkel jár. Edward maga mögött hagy mindent, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. S miközben hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, különös árnyak kószálnak a rezervátum körüli erdőkben, Bellát pedig egy furcsa hang bűvöli egyre hajmeresztőbb őrültségekbe. A földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket… Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?


Véleményem:

Az Újhold arról szól, hogy Edward a Jamesel való eset és Bella félresikerült szülinapja után úgy dönt, hogy Bellának biztonságosabb, ha nincs a közelben. Azért, hogy Bella elfelejtse őt elvesz minden tárgyat ami rá emlékezteti és nyom nélkül eltűnik. Bella elveszettnek és üresnek érzi magát, lelkibajait Jacob társasága enyhíti csak.


Bella megismerkedik Jacob barátaival akikről kiderül, hogy vérfarkasok.Eközben Viktória a nomád vámpír Bellára vadászik, bosszút akar állni Jamesért. A vérfarkasok próbálják megvédeni Bellát aki állandóan bajba keveredik és keresi az extrém helyzeteket.

Bella végigszenvedi a fél könyvet aztán Alice elmegy érte mert Edward meg akarja öletni magát mert halottnak hiszi Bellát.Elmennek Olaszországba, hogy megmentsék Edwardot a Volturitól. Bella épp időben érkezik de a Volturi elfogja őket és ultimátumot adnak nekik, hogy Bellát haladéktalanul vámpírrá kell változtatniuk. Őszintén megvallva nekem ez a könyv volt a legkevésbé szimpatikus a négy regény közül.





Film:


Edward és Bella boldogságát beárnyékolják a lány tizennyolcadik születésnapján történt események. Edward kénytelen belátni, hogy a szerelme nincs biztonságban mellette.

Elhatározza, hogy szakít a lánnyal, és a családjával együtt elköltöznek a városból. A csalódott Bellát a gyerekkori barátja, Jacob segíti át a nehézségeken. Eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A fiúnak azonban van egy titka, a titokzatos Quileute indián törzs tagja. Kiderül, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok legfőbb ellensége. Ettől kezdve nemcsak Bella, hanem Edward élete is veszélyben van. 

Megjelenés: 2009
Rendező: Chris Weitz
Producer: Wyck Godfrey
Forgatókönyv: Melissa Rosenberg
Zeneszerző: Alexandre Desplat


Szereplők:

Bella Swan
Kristen Stewart
Edward Cullen
Robert Pattinson
Jacob Black
Taylor Lautner
Carlisle Cullen
Peter Facinelli
Esme Cullen
Elizabeth Reaser
Alice Cullen
Ashley Greene
Emmett Cullen
Kellan Lutz
Rosalie Hale
Nikki Reed
Jasper Hale
Jackson Rathbone


Sajnálatos módon a film sem nyerte el a tetszésemet,unalmas és értelmetlen volt számomra a sok felesleges szenvedés és hisztéria.
Míg a többi filmet újra lehet nézni párszor erre sosem tudtam rávenni magam többször,nem is szándákozom.

Minősítése: Nézhetetlen 








"Amit az erdőben mondott, nem érdekelt többé. Nem számított, hogy nem kellek neki. Mert nekem nem kell semmi a világon, ha száz évig élek is, csak ő…"


Pontszám:
Kedvenc szereplő: Jacob, Seht
Borító: Nagyon szép
Filmes borító: Elmegy

Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat





Eredeti cím: Twilight
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 436
Fordító: Rakovszky Zsuzsa
ISBN: 9789632453538
Sorozat: Twilight Saga




Fülszöveg:

Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…




Véleményem:

A történet az éppen Forksba érkező Belláról szól aki apjához költözik, mert nem akar anyja terhére lenni. Bella mindig is utálta Forksot mert esős, komor hely mégis ez lesz új otthona.

Az új iskolában megismerkedik Edward Cullennel aki rögtön megtetszik neki. Edward nem olyan mint a többi fiú,intelligens, szellemes és különleges. Idővel kiderül, hogy Edward és családja vámpírok és, hogy Edward gondolatolvasó képességgel van megáldva.

Közben Jacob Black is Bellára hajt aki már gyerekkoruk óta ismeri Bellát és családját. Bella Edwarddal randizgat, ismerkedik aztán egy baseball meccs közepén megjelenik három nomád vámpír akiknek feltűnik, hogy Cullenékkel van egy ember is. Az egyikük, James üldözni kezdi Bellát akit végül el is kap egy cselnek köszönhetően.

Megharapja Bellát de Edward kiszívja a vámpírmérget és megmenti Bellát miközben a többiek megölik Jamest. Az események után Bella és Edward elmennek bálozni, ahol Bella közli Edwarddal, hogy vámpír szeretne lenni.
Izgalmas történet volt, viszont nekem néhol nagyon nyálasnak érződött. Edwardot egyáltalán nem kedveltem meg, számomra nagyon negatív volt a karaktere. Bella bénázásai meg kicsit idegesítőek voltak számomra.





Film:

Bella magának való, különc lány. Amikor az anyja újra férjhez megy, az apjához küldi, egy Forks nevű városkába. Itt váratlan fordulatot vesz az élete, amikor megismerkedik a titokzatos Edwarddal. A fiú nem olyan, mint a többi srác: intelligens, szellemes és különleges, hiszen 1918 óta nem öregedett. Edward ugyanis halhatatlan, mint a vámpírok. Ám ő nem vérre szomjazik, a családja más életmódot választott. A két fiatal között szenvedélyes kapcsolat alakul ki. Ám Edward egyre nehezebben képes féken tartani az ösztöneit. Ráadásul a régi ellenségei is felbukkannak.


Megjelenés: 2008
Rendező: Catherine Hardwicke
Producer: Wyck Godfrey, Greg Mooradian
Forgatókönyv: Melissa Rosenberg
Zeneszerző: Carter Burwell



Szereplők:

Bella Swan
Kristen Stewart
Edward Cullen
Robert Pattinson
Jacob Black
Taylor Lautner
Carlisle Cullen
Peter Facinelli
Esme Cullen
Elizabeth Reaser
Alice Cullen
Ashley Greene
Emmett Cullen
Kellan Lutz
Rosalie Hale
Nikki Reed
Jasper Hale
Jackson Rathbone


A film elég jól átadja a könyv hangulatát és cselekményeit.

Igazából a színészválasztással nincs bajom, mindenki olyan amilyen a könyvben volt kisebb-nagyobb eltérésekkel de szerintem ez még elfogadhatónak mondható.

Lényegében a film nem lett a kedvencem de nem is olyan rossz mint ahogy mondják.

Minősítése: Egyszer-kétszer nézhető





„Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok meghalni- bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom.


Pontszám:
Kedvenc szereplő: Emmett, Alice
Borító: Elmegy
Filmes borító: Szép

Mangák Világa 1






Gonzo-Vörös Kert 1-2 

Eredeti cím: Red Garden 
Kiadó: Mangattack 
Oldalszám: 184 
Fordító: Nikolényi Gergely 
ISBN: 9789639797789 
Sorozat: Vörös Kert 

Fülszöveg:

Négy lány – négy külön egyéniség. Egy iskolába járnak, egy valami összeköti őket: egy teljesen elfelejtett éjszaka. Valami szörnyű dolog történt velük, de képtelenek visszaemlékezni rá, hogy mi, csak sejtéseik vannak. Akkor derül ki az igazság, amikor megjelennek a lepkék…






Véleményem: 

Őszintén szólva nekem nem nagyon tetszett a történet,zavaros és unalmas volt.Néha még én magam sem tudtam eldönteni,mi is történik valójában.A történet egy csapat lányról szól akik zombik elől menekülnek,aztán jön a reggel és álomnak látszik az egész. A történet során kiderül,hogy ez mégsem álom volt és ezek a lányok már halottak de lehetőségük nyílt arra,hogy nappal élhessenek ha éjjel megküzdenek a szörnyekkel.A történet során több dolog is kiderül de a válaszokból egyre több kérdés vetődik fel. A manga összesen 4 kötetes, de animében is látható. 

Pontszám: 
Kedvenc szereplő: Nincs 
Borító: Nem rossz



Riokó Micuki-A Káosz Kapui 1-3



Kiadó: Mangattack
Oldalszám: 200 
Fordító: Sárközy Bence,Pap Zoltán
ISBN: 9789639797505
Sorozat: A káosz kapui

Fülszöveg:

Csak a Négy Kaput őrző ikerpár, Clarissa (nyitó) és Mizeria (záró) védhetik meg a világot a mindent elsöprő káosztól. Amikor védelmezőjük, Rikhter elrabolja Clarissát, a Káosz Kapuja nem képesek feltartóztatni az átözönlő démonokat, akik el akarják pusztítani az egész királyságot. Vajon Mizeria időben megtalálja testvérét, hogy bezárják a kaput? Véget vethetnek a felfordulásnak, hogy újra beköszöntsön a béke és a rend korszaka?












Véleményem:

Mind a három rész nagyon tetszett.Jó volt a történet kidolgozása és nagyon szép volt a rajzolása is.

A történet egy ikerpárról szól akik megvédik a világot a káosztól.Clarissát elrabolják,így testvérének,Mizerianak a feladata megtalálni őt és bezárni a kapukat melyet kinyitottak vele.



Pontszám:
Kedvenc szereplő: Ansance, Rikhter
Borító: Szépek