2016 Legjobbjai








Sokak számára kemény időszak volt 2016. Hogy őszinte legyek, nekem sem volt a legjobb évem, viszont szerencsére csodás könyveket tudtam olvasni és beszerezni tavaly. 


Kedvenc olvasmányok


Jo Nesbo: Fejvadászok




"A regény elején megismerhetjük az határozott, elszánt Roger Brownt, aki elég különös módon viszonyul az emberekhez, és azt is megtudhatjuk róla, milyen módszerekkel húz ki belőlük dolgokat egy állásinterjú keretein belül."

Az egyik kedvenc könyvemmé vált, nagyon jó krimi volt és reménykedem benne, hogy nemsokára szintén ilyen jó Nesbo kötetet olvashatok majd.





Gabrielle Wittkop: A Nekrofil


"Én némi fenntartással álltam hozzá a könyvhöz, ami megérthető a nem hétköznapi téma választás miatt. Nagy meglepetésemre nem igazán lepett meg a könyv, nem rökönyödtem meg semmin sem. Lehet, ez a nem éppen realisztikus részek miatt volt így, amit én kissé irrelevánsnak láttam."

Igen, nagyon fura egy ilyen könyvre ezt mondani, de kisebb-nagyobb hibáit elnézve nem volt rossz.




George R R Martin: A Jégsárkány

"Megosztott véleményem van a könyvről, nem a történettel kapcsolatban hanem a besorolásával inkább. Alapból kicsit furcsálltam, hogy ifjúsági/gyerek besorolást kapott a könyvesboltokban, a könyvön pedig megtalálható egy olyan kis cukiság, hogy "Elbűvölő MESE Westeros világából, MINDEN KOROSZTÁLYNAK" 


Ehhez képes azért van benne pár olyan rész, amit a kicsiknek nem igazán kéne olvasniuk.

A történet viszont nagyon tetszett nekem, igazán hangulatos volt, igazi Martin iromány."



Hát igen, szokásos Martin "Mese" ami nem gyerekeknek való, hanem kő kemény ASOIAF fanoknak íródott nyalánkság :)







George R R Martin: Trónok Harca



"Ebben a történetben nincsenek jók vagy rosszak, egyszerű emberek vannak, akik azt teszik, amik számukra a legideálisabb és legjobb. És ezek az emberek mind saját gondolatmenettel és erkölcsi érzetekkel vannak felszerelkezve, épp e miatt ilyen valóságosak."





George R R Martin: Királyok Csatája




"Jó hosszú olvasmány volt, de megbirkóztam vele, épp úgy szerettem, ahogy az elsőt is.

A karakterekről a véleményem alig változott az előző könyvhöz képest, senkit se utáltam meg, de van, aki szimpatikusabb lett számomra és van olyan is, aki egyenesen kedvenccé ugrott elő"





George R R Martin: Kardok Vihara




"Szeretném azt is tisztázni, hogy nem, nem vagyok gyenge, nem azért fájt a kezem a könyv tartása közben hanem mert alapból rossz az egyik kezem (és nem, nem én vagyok Jaime Lannister :D ) egy régebbi balesetem miatt.

Szóval visszatérve a könyvre: szép nagy, nehéz és csodálatos. Ugyan olyan élményt nyújt mint az előző kötetek és semmivel sem kevesebb náluk."




Végre a polcomra kerültek


Cassandra Claire: A hercegnő





Jo Nesbo: Headhunters






J. R. K. Kilvinger: Fang-monel 12 próbája





Sarah J Maas: Tüskék és rózsák udvara




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése