Író: J R K Kilvinger
Cím: Fang-monel 12 próbája
Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 112
Stílus: Fantasy
Ár: 2200 Ft
ISBN: 978-963-12-2731-4
Sorozat: A párduc gyermekei ciklus 1
 |
Fülszöveg:
"Fang-monelben nem lakozik más, csak halál."
Geratt Gweron viszont sosem félt a haláltól. Asszonya és két gyermeke is kezei közt hunyt el, eléggé ismerte ő a halál rút pofáját ahhoz, hogy ne tartson tőle, mi több, ez maga volt az élete. A harc, a túlélés, és néhanapján a halál. A társaié, családjáé, azoké, akiket szeretett. Csak egy kifejezés volt számára, gyermekek rémisztgetésére használt tündérmese, s olykor-olykor a felnőttek rémálmává váló egyszerű, fájdalmas gondolat. De azon kívül semmi több.Az igazi félelmet a bizonytalanság jelentette.
Nyugat maga volt a halál. Egy varázslónő által irányított szörnyű, veszélyes puszta, megpróbáltatásokkal teli vidék, a túlélés és végleges elveszejtés földje. Még Geratt sem volt annyira ostoba, hogy csak úgy betegye a lábát e kietlen vidékre, hogy megkockáztassa a varázslónő fortélyaival elé állított akadályokkal való harcot és a rámért csapások által keltett szelek súlyának cipelését.
De mi más lehet inspirálóbb, mint a bizonytalanságból felcsillanó remény? Mit tesz egy hős, egy hatalmas úr, akinek egyetlen szikrányi boldogsága Nyugat falai közt van fogva tartva? Akad e igaz útitársra egy awanneni tünde hercegnőben, egy egyszerű suhancban és abban, aki e földre hozta a sárkányokat?
Azt mondják, Fang-monelben, a Halál-völgyben nem lakozik más, csak halál.De a legkonokabb embert is képes haláltól nem félővé tenni egy kis remény, ami és aki az életet jelenti. És akiért meghalni is érdemes.
Részlet a könyvből:
A háromfejű szörnyeteg
A harmadik teremben perzselt a hőség. A terület egy trópusi esőerdőhöz hasonlított. A meleg, páradús levegőtől nehezen lélegeztem. A sötétben éreztem hogy nem vagyok egyedül, lassított léptekkel jártam a földön lévő indák között. A levegő páráját valami iszonyatos bűz töltötte meg. A falak mind nedvesek voltak, vakon tapogatóztam a sötétben, mert még fáklyát sem tudtam gyújtani. Valaki vagy valami a földre terített. Fejem a talajt beborító egycentis vízbe csobbant, hideg volt, aminek örültem, mert egy kicsit felfrissitett. Valami az arcomra tapadt, egy csúszós bőrfajta. Lekapartam az arcomról s megnéztem közelebbről. Ezüstösen fénylettek az apró, egymásba illeszkedő pikkelyek.
-Kígyóbőr...- mondtam alig hallhatóan.
Hamar felismertem, a népem sok mindenhez felhasználja az itteni kígyók vastag, páncélos bőrét. Pajzsot készítenek belőle, mert kiégetve erősebb az acélnál s csatában képtelenség megsebezni hordozóját. A leányok pár centis darabokra vágják, lelakkozzák és meseszép fül díszeket készítenek maguknak, ezzel jelezve azt, hogy eladósorba kerültek. A nagyobb uraknak aranyba, ezüstbe vagy rézbe foglalt kígyó pikkely virít az ujjukon, ezzel kimutatva rangjukat. Nekem is van. Az enyém tünde-ezüstből készült asszonyom révén, ezért szavam súlya határos Shaador királyéval. A különbség csak annyi, hogy én nem dönthetek élet és halál kérdésében. Viszont a piszkos munkát nekem kell elvégeznem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése